Barack Obama volt elnök kijelentette, hogy teljes mértékben támogatja Joe Biden újraválasztási kampányát, azonban a demokraták között felmerült felesége, Michelle Obama korábbi first lady lehetséges nagyobb szerepvállalása, sőt, az elnökjelöltségéről szóló spekuláció is. Michelle Obama irodája közleményben reagált az amerikai NBC-nek a jelöltséggel kapcsolatban.
Elon Musk bejelentette, hogy sem Donald Trump republikánus, sem Joe Biden demokrata elnökjelöltnek nem nyújt anyagi támogatást az idei amerikai elnökválasztás során.
Felfüggeszti kampányát Nikki Haley, azaz kiszáll a republikánus elnökjelölti versenyből - jelentette be szerdán maga a volt dél-karolinai kormányzó, miután az előző nap 15 államban tartott republikánus előválasztásból 14-et elveszített Donald Trump korábbi elnökkel szemben.
Nikki Haley, Donald Trump egyetlen talpon maradt versenytársa a Republikánus Párt elnökjelölti pozíciójáért a mai nap során be fogja jelenteni a versenyből való kiszállását. Az előválasztáson Haley csak két államban tudta maga alá gyűrni Trumpot, aki ezen kívül minden megmérettetésén győzelmet tudott aratni. Így szinte biztossá vált, hogy a republikánusok várhatóan a volt elnököt fogják jelölni a júliusi Milwaukee-i nagygyűlésükön, hogy 2020 után ismét szembeszálljon a hivatalban lévő demokrata elnökkel, Joe Bidennel.
Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon, amikor az Egyesült Államok mintegy 15 államában döntöttek az elnökjelöltekről a pártok regisztrált választói.
A hétvége folyamán újabb közvélemény-kutatást hoztak nyilvánosságra a 2024-es amerikai elnökválasztással kapcsolatban. A New York Times által publikált adatok megerősítették azt a véleményt, amiről a demokraták legszívesebben nem is hallanának: az amerikaiak többsége szerint Joe Biden túl idős, hogy hatékony elnök legyen, ráadásul ebben a korábban Bidenre szavazók többsége szintén egyetért. Ha ez nem lenne elég, a felmérés részletes bepillantást nyújt abba, hogy Biden támogatottsága pont a demokrata választói koalíció legfontosabb csoportjaiban zuhant be: a fiatalok, a nők és a feketék körében is kevesebben szavaznának rá most, mint négy évvel ezelőtt, illetve történelmi fordulat állhatott be a latinók preferenciájában is. A jelenleg nyerésre álló és választói bázisát egyre bővítő Donald Trump szimpatizánsai ezzel szemben sokkal lelkesebben állnak a republikánus jelölt újraválasztásához, mint demokrata társaik. A számok arról tanúskodnak, hogy van is okuk rá.
Donald Trump volt amerikai elnök megköszönte és megdicsérte a Legfelsőbb Bíróság munkáját, miután a bírói testület úgy határozott, hogy alkotmányellenesen született az a bírói döntés Coloradóban, amely szerint el kellett volna távolítani a volt elnököt az állami szavazólapokról a 2021. január 6-i capitoliumi ostromban játszott szerepe miatt. A demokraták egyik kampánystratégája közben azt nyilatkozta, hogy a Biden-kampányt "nem igazán érdekli" az ítélet.
A magyarok abszolút többsége szerint hazánk Trump győzelmével járna jobban az Amerikai Egyesült Államok novemberben esedékes elnökválasztásán. Egy új felmérés szerint a kormánypárti szavazók körében elsöprő Trump elnök támogatottsága, miközben az ellenzéki választók 48 százaléka szerint Joe Biden újabb elnöki ciklusa tenne jobbat Magyarországnak - olvasható a Real-PR 93 legfrissebb felmérésében, amelyről kedden tájékoztatták az MTI-t.
Az amerikai képviselőház egyik vezető demokrata politikusa, Jamie Raskin bejelentette: előkészítenek egy jogszabályt, amely eltávolítaná Donald Trump volt elnököt a novemberi elnökválasztás szavazócéduláiról a 2021. január 6-i lázadásban vállalt szerepe miatt - írja az Axios. Ezt azután lengette be Raskin, hogy a tegnapi Legfelsőbb Bírósági ítélet értelmében az államok nem, kizárólag a szövetségi Kongresszus zárhat ki jelölteket szövetségi hivatalviselésből.
Az Egyesült Államok 15 államában és egy szövetségi államként el nem ismert csendes-óceáni területén tartanak kedden előválasztásokat, amelyeken az elnökjelöltek személyéről dönt több millió, pártokhoz regisztrált szavazó.
Nyilvánosságra hozta az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a döntését abban az ügyben, amely azután került a legfőbb bírói testület elé, hogy a coloradói legfelsőbb bíróság elrendelte Donald Trump eltávolítását a szavazócédulákról az államban. A szövetségi bíróság úgy határozott, hogy a tagállamoknak nincs megfelelő jogkörük ilyen döntés meghozatalára, és megsemmisítette a coloradói ítéletet, ezáltal elhárult az akadály Trump jelöltsége elől.
Nikki Haley republikánus elnökjelölt-aspiráns zsebelte be Washington D.C. valamennyi delegáltját a fővárosban vasárnap tartott előválasztási megmérettetésen, így megszerezte első győzelmét a párt eddig taroló zászlóvivője, Donald Trump volt elnökkel szemben. Az Egyesült Államok egyik legliberálisabb területének számító D.C.-ben nem meglepő Haley győzelme, a kérdés az, hogy a holnapi szuperkedden mire lesz elég az eddigi teljesítménye.
Donald Trump győzelmét hozták a Michigan és Missouri államban szombaton tartott elnökjelölő gyűlések, amivel a volt elnök tovább növelte előnyét Nikki Haley-vel szemben.
Nem látni a kiutat az ukrajnai háborús konfliktusból, és ez megbénítja az európai politikát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Antalyában, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfő meghívására vesz részt az Antalyai Diplomáciai Fórumon (ADF). A miniszterelnök megerősítette az értesülést: a jövő héten Floridában találkozik Donald Trump korábbi amerikai elnökkel.
Donald Trump volt amerikai elnök és hivatalban lévő demokrata kollégája, Joe Biden ugyanazon a napon látogattak Texasba, hogy a határvédelem kérdését hangsúlyozzák választási kampányukban. Bár abban egyetértettek, hogy a határválság égető probléma, a megoldások területén már nincs konszenzus kettejük között. Trump szerint Biden kezéhez vér tapad a bevándorlási válság miatt, míg Biden arra szólította fel republikánus jelölttársát, hogy álljon be a kétpárti határrendészeti reformcsomag mögé.
Szerdán úgy határozott egy Illinois állambeli bíróság, hogy el kell távolítani Donald Trump republikánus exelnököt az előválasztási szavazólapról, a döntést azonban tegnap felfüggesztették, amíg nem születik határozat a volt elnök fellebbezésében. Illinois mellett Colorado és Maine államok is arra hivatkozva zárták ki Trumpot a választásból, hogy 2021. január 6-án lázadásban vett részt.
A jövő héten Floridába látogat Orbán Viktor, ahol Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölttel fog privát egyeztetéseket folytatni – tudta meg a New York Times.
Lula da Silva brazil elnök reméli, hogy egyesült államokbeli kollégája, Joe Biden megnyeri novemberi újraválasztási kampányát. A két politikus között gyakran vonnak párhuzamot, miután Lula a "trópusok Trumpját" legyőzve jutott hatalomra, de az amerikai kontinens vezető államfői nem értenek mindenben egyet - írja a Reuters.
Joe Biden amerikai elnök egy késő esti talk showban adott interjút, amely keretében ugyanazzal vádolta Donald Trumpot, ami miatt elsősorban őt érte számos kritika az utóbbi hetek folyamán: Biden szerint ugyanis Trump sem emlékszik bizonyos dolgokra az öregsége miatt. Mindenesetre mindkét politikust gyakran éri az a bírálat, hogy túlságosan hajlamosak baklövéseket elkövetni vagy félrebeszélni.
Joe Biden amerikai elnök és elődje, Donald Trump tegnap Michiganben álltak rajthoz a pártjaik soron következő előválasztási megmérettetésén: a demokraták között Biden elsöprő győzelmet aratott érdemi kihívó híján, azonban aktivisták egy csoportja a gázai tűzszünet melletti kiállásképp az "elkötelezetlen" opciót ikszelte be Biden helyett. A republikánusok oldalán Trump szintén könnyedén győzedelmeskedett, azonban Nikki Haley "ünneprontóként" továbbra is versenyben van, és elhalászta a voksok bő negyedét a volt elnök elől - írja a New York Times.